Még napjainkban is igen változó a hazánkban előforduló védett bagolyfajok általános megítélése. Talán egyetlen állatcsoporthoz sem kapcsolódik annyi téves hiedelem, félreértés, előítélet, tudatlanság, mint az „éjszaka titokzatos lényeihez” a baglyokhoz. Az embert a sötétségtől, az ismeretlentől való ősi félelme késztette arra, hogy évszázadokon keresztül kíméletlen üldöztetésnek tegyék ki ezeket az ártalmatlan, de annál hasznosabb lényeket. Meglehetősen bizarr hangjuk, nesztelen repülésük megragadta az ember misztikus képzeletét, s a róluk szövögetett rémtörténetek hatására ezerszám pusztították őket. Más kultúrkörökben viszont, mint az ókori görög világban jobb sora volt a baglyoknak. Abban a korban például a kuvik Athéné istennő madara volt és a bölcsesség jelképének tekintették, s mint éjszakai madár szoros kapcsolatban állt az „alvilággal”, sötétben látó szemei miatt pedig az elrejtett dolgok ismerője volt. A későbbiekben a táltos-hagyomány szerint közvetítő szerepe volt a szellemvilággal. A szibériai sámánok fején viselt bagolytoll segítette a révületbe esett táltosnak a kapcsolatfelvételt az ősökkel a szellemvilágban. A bagoly egyik kisázsiai magyar neve a „Tudó” volt. A keresztény kultúrkörben a baglyok sajnos egyértelműen rossz ómenné lettek a „boszorkányok” madaraként váltak abban a korban ismerté.

Hazánkban összesen 12 faj fordul elő ebből védettek az erdei fülesbagoly, füleskuvik, gatyáskuvik, törpekuvik, karvalybagoly, macskabagoly és fokozottan védettek az uhu, uráli bagoly, kuvik, réti fülesbagoly, hóbagoly, gyöngybagoly, ebből 10 faj rendszeresen, vagy alkalomszerűen költ, de egyetlen faj, a réti fülesbagoly (Asio flammeus) épít csak magának a talajon „hevenyészett” fészket. A többi faj odvas fák üregeiben, sziklafalak hasadékaiban, elhagyott romos tanyák padlásterében, templomtornyokban, hodályokban ütnek tanyát, vagy nappali ragadozó madarak, vetési varjak, szarkák gallyfészkeit foglalják el.

Szinte minden évben a tavaszi fészkelési és fiókanevelési időszakban kerülnek madarak emberkézbe, ehhez viszont tudni kell, hogy a bagolyfiókák már jóval előtte szétmásznak a fészkekből, mint hogy a teljes röpkészségüket elérnék. Ilyenkor gyakran megesik velük, hogy mászkálásuk közben olyan helyre kerülnek, -legtöbbször földre esnek-, ahol jó-szándékú emberek rájuk találnak és segíteni próbálnak a „bajbajutott” fiókáknak.

Így került gondozásunkba egy idei macskabagoly (Strix aluco) fióka és egy felnőtt kuvik (Athene noctua), ez utóbbit Ebes belterületén egy nagy üvegveranda előtt találták meg. A szürkületben nekirepült a visszatükröződő üvegfelületnek, még a faroktollait is elvesztette.  Egy hónapig tartottuk őket gondos ápolás és megfigyelés alatt, míg olyan kondícióba nem kerültek, hogy visszaengedésük a természetbe szóba jöhessen. Addig a legváltozatosabb táplálékot kapták, főleg a fiatal macskabagoly, hogy megismerkedjen minél többféle zsákmányállattal (cserbogár, lótücsök, egér, cickány, stb.), mert ő még nem tudott tökéletesen vadászni így ezt a szülői gondoskodást mi pótoltuk neki.

A szabadon engedésükhöz, illetőleg az utógondozásukhoz a Dél-Nyírségben egy kis csendes, néhány házból álló, erdők által körülvett települést választottunk. Vámospércs és Nyírábrány között húzódik meg Szentannapuszta ahol Orendi János tanyagazda az egyik melléképülete hatalmas padlásterét ajánlotta fel erre a célra. Néhány fészkelésre alkalmas odútípus is ki lett helyezve a tanya körül, hogy állandó maradásra, tartós megtelepedésre bírjuk az elengedett példányokat. A továbbiakban is figyelemmel fogjuk kísérni az elengedett madarak sorsát s reméljük, hogy az odafigyelő utógondozásuk a túlélési esélyeiket nagyban meg fogja növelni. Ha tartósan a tanyakörül maradnak, akkor a környék egereit, pockait féken fogják tartani a tanyagazda nagy örömére!