Ez év június közepén (2016) egy maroknyi lelkes szakemberekből álló csapat (Dr. Gőri Szilvia, Világosi János, Sándor István, Sándor Péter és Dudás Miklós) elszántan indultak útnak Spanyolországba, s akik különböző hazai szervezeteket, intézményeket is képviseltek (HNPI. Aquila KFT., FÁNK., Rónaőrző T. Egyesület) egyúttal. Arra vállalkoztak, hogy tapasztalatcserére két spanyolországi nemzeti parkot felkeressenek és ott a szakmai ismereteiket tovább gyarapítsák. Külön még abban a megtisztelő „kiváltságban” is részesülhettek, hogy a SEO (Spanyol Madárvédelmi Egyesület) vezetőjének Javier de la Puenta úrnak meghívására egy napot eltölthettek barátkeselyű fiókák gyűrűzésével és ott aktívan besegíthettek a munkába.

Az első szálláshely Torrejo el Rubio kis faluban volt a Monfrague Nemzeti Parkban, amely nyugat Spanyolországban egy tipikusan alacsony hegyvonulatokból álló száraz mediterrán vidéke. Nehezen járhatóak a sűrűn borított, töviskes cserjékkel benőtt hegyoldalak, de egy hihetetlenül változatos táj benyomását kelti az odalátogatóknak. A hatalmas völgyzárógátas,nagy kiterjedésű víztározói és az időszakos vízhozamú patakjai, valamint a csodálatos sziklaalakzatok különböző formációi színesítik tovább a tájat. Az erdősültebb részeken a paratölgy, a portugál tölgy és a magyal tölgy állományai díszlenek, valamint a vad olajfaligetek és a mediterrán fenyőfélék is tovább tarkítják az egyhangúnak amúgy sem nevezhető tájat. A különleges és fajgazdag madárvilág rengeteg külföldi ornitológust is odavonz, mert hihetetlenül fenséges látványt nyújtanak a kék égben, nagy magasságokban mozdulatlanul kifeszített szárnyaikon órákig keringő keselyűk látványa.  Itt 600 pár fakókeselyű (Gyps fulvus) fészkel elsősorban sziklákon, de sikerült találni fán gallyfészekben költő és a fiókáját nevelő párt is. Újabban a spanyol szakemberek több évtizedes megfigyelései szerint a fakókeselyűk egyre gyakrabban foglalják el a barátkeselyűk (Aegypius monachus) által épített fészkeket is. Jelenleg 400 barátkeselyű fészkelő párt tartanak nyilván a park szakemberei ebben a régióban.  Úgy tapasztalják a spanyol kollégák, hogy a sziklákon lévő alkalmas fészkelőhelyek száma évről-évre csökken az egyre gyarapodó fakókeselyű költőpárok száma miatt.  Az országos felmérések szerint napjainkra a fakókeselyű állományt 35-40 ezer párra becsülik a kutatók. A faj kiváló alkalmazkodóképességét viszont az is bizonyítja, hogy a korábbi tradicionális sziklai helyekről egyes párok „átszoknak”, más jó fészeképítő fajok fészkeibe s azokat elfoglalják, és tulajdonképpen, mint „fészekparaziták” viselkednek. Az elmúlt évtizedekben az itt folyó nagyszabású felvilágosító- és védelmimunka hatására ma Spanyolországban szinte egyedülállóan Nyugat-Európában az egyes keselyűfajok „reneszánszukat” kezdik újraélni, mint a földi ökoszisztéma egyik igen fontos tagjai. Be tudtak illeszkedni a XXI. századi technokrata szemléletű civilizációba, de természetesen ha a „Mohó sapiens” hagyja is élni őket. Néhány párban költ itt az ibériai sas (Aqiula adalberti) a szirti sas (Aquila chrysaetos) , a vándorsólyom (Falco peregrinus subspec. brookei), és az országosan is igen ritka héjasas (Hieraaetus fasciatus).  Ritkább fészkelő a kígyászölyv (Circaetus gallicus) és a kuhi (Elanus  caeruleus) ami igen ritkán került a szemünk elé. Az igazán tömegfajok a barna kánya (Milvus migrans) a vörös kánya (Milvus milvus) és a törpesas (Hieraaetus pennatus).  A kányák szinte minden reggel a falu felett több példányban is megjelentek igen alacsonyan vitorlázva a házak között s hulladékok után kutattak. Meglepő módon a kis hazánkban „kommersz” fajoknak számító egerészölyv (Buteo buteo), vörös vércse (Falco tinnunculus) és a héja (Accipiter gentilis) csak mutatóban voltak megfigyelhetők ezen a vidéken. Viszont néhány év alatt az üregi nyúl ( Oryctolagus cuniculus), mint az egyik legfontosabb zsákmányállatuk a csúcsragadozóknak, kipusztult egy gyors lefolyású s igen súlyos fertőzés következtében az egész nemzeti park területéről. A mixomatózis nevű betegséget vírus okozza, melyet vérszívó rovarok (szúnyog, bolha, kullancs stb.) terjesztenek a már fertőzött állatról az egészségesre. A spanyol kollégák most azon fáradoznak, hogy minél hamarabb visszatelepítsék az üregi nyulat egy távolabbi egészséges kolóniából s minden szabadon engedésre kerülő egyedet vakcinázni is fognak. Az oltás egy évig védettséget biztosít minden példánynak és így valószínűnek tartják a szakemberek, hogy ezen idő alatt már az amúgy igen szapora üregi nyulak újra benépesítik a nemzeti park arra alkalmas élőhelyeit.

A kisebb madarak iránt érdeklődő ornitológusok is számtalan olyan fajjal találkozhatnak itt, mint amiket mi is megfigyelhettünk: pl. pettyes kakukk (Clamator glandarius), szirti fecske (Ptyonoprogne rupestris), vörhenyes fecske (Hirundo daurica), kék kövirigó (Monticola solitarius), bujkáló poszáta (Sylvia undata), szuharbújó (Cisticola juncidis), berki poszáta (Cettia cettia), kövi pacsirta (Galerida theklae), dalos poszáta (Sylvia hortensis), kucsmás poszáta (Sylvia melanocephala), vörösfejű gébics (Lanius senator) stb.

A Sierra de Guadarrama Nemzeti Parkban egy teljes napot töltöttünk el. Ez az ötödik legnagyobb nemzeti park Spanyolországban, de még igen fiatalnak mondható, mert csak 2013-ban hirdették ki a törvényes védelmét. A nemzeti park legmagasabb csúcsa 2400 méter, ebben a térségben inkább a magashegységi ökoszisztéma az uralkodó, a hűvösebb csapadékosabb körülmények hatására kialakult fásvegetációjában a fenyőfélék egyeduralma a jellemző. Igen kevés emberi zavarás történik a nemzeti park területén, minimális extenzív szálaló vágásos erdészeti tevékenység folyik a főleg homogén fenyőerdők által borított hegyoldalakon. Az itt előforduló gránitszikla kibúvások viszont kevésbé alkalmasak a nagykolóniák kialakulására és itt csak mindössze 20 pár fakókeselyű pár fészkel, viszont a fenyőfákon fészket építő barátkeselyűk 200 páros állománya él a nemzeti park területén. Mi egy 60 páros kolóniát látogattunk meg, ahol a fiókák színes gyűrűzésében is részt vehettünk. A különböző magasságú fenyőfákra való feljutás sem egyszerű feladat és majd a fiókák zsákba helyezése és leeresztése a talajra komoly gyakorlatot követel meg a szakemberektől, ahol már az előkészületek is megtörténtek a fogadásukra. A fiókák egyedi színes gyűrűvel való jelölése mellett igen komoly általános egészségügyi vizsgálatnak is alávetnek a spanyol szakemberek minden fiókát. Ez a tevékenység a következő mozzanatokból áll: tollminta gyűjtés a madár testéről genetikai vizsgálat céljából, azután tamponok segítségével garat és kloáka váladék, valamint külön a nyelvről kaparék szedése, utoljára pedig az egyik szárnyvénából vérminta kenet készítése zárja a procedúrát. Az 1960-as években a barátkeselyű állomány kritikus csökkenése 200 pár körülire zuhant, jelenleg a 2500 párról számoltak be nekünk a spanyol kollégák, de ezt a sikert a hosszú és kitartó védelmi munkájuknak köszönhetik! Mi is köszönjük nekik, hogy bepillanthattunk és aktívan is részt vehettünk a munkájukban.

Szöveg: Dudás Miklós

Fotók: Dudás Miklós, Sándor István